
“Menő játékteremmé alakítja az irodai nappalinkat…”
Ügyfelünk, a BCA Kft üzleti és IT tanácsadással, informatikai megoldás szállítással, teszteléssel, folyamat robotizálással (RPA) foglalkozik. Fiatal, kreatív csapatukkal nagyvállalati ügyfeleket szolgálnak ki, elsősorban Magyarországon, de az elmúlt néhány évben már több nyugat-európai és amerikai ügyfelük is volt. Számukra az új iroda megtervezésekor is a csapat volt a legfontosabb, mert “ha a kollegák jól érzik magukat, akkor az ügyfelek is elégedettek lesznek”. A BCA Kft most költözött be Budapest XI. kerületi irodájába a nyár folyamán. A tavaszi hónapokban már javában folyt a belsőépítészeti tervezés, amikor a fúziós biliárdasztal ötlete felmerült, és emiatt a teljes irodai koncepció újragondolásra került….

Csodaszép egyedi megoldás egy festői szépségű tó partján, Vas megyében
“Egy olyan asztalt kerestünk a borospincénkbe, ami funkcióját és megjelenését tekintve egyaránt illeszkedik a speciális és exkluzív környezethez. Lassan egy éve került telepítésre a részünkre gyártott egyedi modell. Szempont volt, hogy az átlagosnál időszakosan magasabb páratartalom miatt a legellenállóbb anyagokkal tervezzük meg az egyedi kivitelt. Így esett a választás a Metal Line fémvázas modellre, a víztaszító speciális biliárd posztóra (Iwan Simonis H2O/Tournament Blue), valamint a 3 darabból álló Saint Gobain edzett üveg asztallapokra, melyek egy speciális digitális nyomtatásnak köszönhetően egyedi grafikát kaptak: az asztallapok alulról fotózott borospalackokat ábrázolnak, valamint a saját kezű aláírásomat, amely a posztóval megegyező RAL színben…

“Ütős koncepció, minőségi formatervezés.”
Balatonvilágosi nyaraló fedett teraszának lett főszereplője az egyedi Fusiontables bútorkonfiguráció. Ügyfelünk számára a megfelelő asztal kiválasztásakor nemcsak a letisztult, modern formavilág volt a fontos. A tervezés motorja az a gondolat volt, hogy egy nagy és többfunkciós asztal körül jöjjön össze a család és a barátok: legyen szó egy közös étkezésről, vagy kötetlen beszélgetésről, miközben professzionális pool biliárdot játszhatnak a társaság tagjai. Mindezt egy olyan impozáns környezetben, ahol a felhőtlen kikapcsolódáshoz a közvetlen balatoni vízkapcsolat is nagymértékben hozzájárul. Megrendelőnk kiváló ízléssel állította össze egyedi kivitelű Fusiontables bútorait: a matt fehér struktúrához púderkék színű Iwan Simonis posztót, Vintage tölgy fa elemeket,…

“A kedvenc bútorom az új házban! Imádjuk, ahogy körülötte zajlik az életünk…”
“Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi a kedvenc bútorom az új házban, biztosan a fúziós biliárd-étkező asztalunkat mondom. Imádjuk, ahogy körülötte zajlik az életünk. Látványra egyszerűen gyönyörű. Az új otthonunk stílusához terveztük meg az egyedi kialakítását: a választott kék posztó (Iwan Simonis – Tournament Blue) pont olyan, mint a tenger Positano partjainál.. Az asztal szálcsiszolt acél szerkezete elegáns és modern egyszerre, tökéletesen harmonizál a speciális FUSION LED Light lámpatesttel, melynek világítása a funkcióhoz mérten variálható (a játék közben hangsúlyosabb fényre van szükség). A világosított tölgy asztallapok prímán illeszkednek a melegparkettánk színvilágához. A viszonylag széles asztalhoz (1.34m) 10 főt kényelmesen…

“Álmaink étkezőasztalát találtuk meg! Tökéletes választás volt, egyszerűen imádjuk.”
“Olyan professzionális megoldást kerestünk, amely nem csak a mindennapos étkezési funkciót biztosítja, hanem szabadidős tevékenységet is kínál egyúttal. A Fusion Tables segítségével a balatoni nyaralónk stílusához konfigurált egyedi asztalunk nemcsak gyönyörű, de nem mellesleg egy professzionális színvonalú pool biliárd játék lehetőségét is biztosítja. Bármelyikünk a családban könnyűszerrel átalakítja pár pillanat alatt étkezőasztalból biliárdasztallá. Minket elbűvölt az apró részletekre is kiterjedő minőségi kidolgozottság, az egész koncepció ötletessége, a letisztult design, a szín es anyagválaszték. A választott kialakítás révén az asztalunk tökéletes harmóniában van a nyaraló többi elemével. Mártáék rengeteget segítettek az ötletelésben, végül egy struktúrát választottunk, púderkék színű Iwan Simonis…

FusionTable egyedi gyártású tárgyalóasztal az URBAN PM Kft-nél
Egyik kedves ügyfelünk, az URBAN PM Kft működésében jelen van mindaz, amit a mi megoldásaink is képviselnek: egyediség, dizájn, a funkció és az esztétikum harmóniája. Nem véletlen, hiszen építészeti tervezéssel és ingatlanfejlesztéssel foglalkoznak. A fúziós asztalunk nemcsak letisztult kivitelében, de funkciójában is tökéletesen illeszkedik innovatív irodájuk mindennapjaiba. Éllovasai annak a trendnek, mely szerint a “munkahelyi well-being”-nek, – azaz hogy az alkalmazottak jól érezzék magukat egy esztétikusan, átgondoltan kialakított irodában – , óriási szerepe van a kollégák megtartásában és ösztönzésében. A fúziós asztalukat a belgiumi gyártást megelőzően közösen terveztük meg velük az anyagok és színvilág tekintetében. Az installálás óta egy-egy munkafázis…